Penge és spray
2007.11.15.-2007.12.31. Barakonyi Zsombor: Penge és Spray
megnyitotta: Perenyei Monika
MOME – Média Design Szak: Mednyánszky René László
A fotó és diakép alkalmazásával készült festmények a 60-as, 70-es évek meghatározó festészeti irányzatait (fotórealizmus, hiperrealizmus, stb.) hívták elő. A 90-es években több kortársammal együtt „újra felfedeztük” a „vetítőgépes festés” varázslatos világát.
Később én is belesétáltam a „fotó-impresszionizmus” szándékoltan nagyvonalúan és esetlegesen előadott homályos, fényfoltokkal és nyegle kontúrokkal kitapétázott alagútjába. Transzparencia, ki-be-átszűrődő misztikus fények, gondolatok az emberi szem perceptuális viselkedéséről, illetve még a vizuális asszociációkkal foglalkozó játékos történetek. Párhuzamosan fotómunkáim készültek (1997-től, majd 2005. Róma) a hosszúexpozíció és az éjszakai utcai fényrajz huszonéves bűvöletében. Mágikus és illuzionisztikus téma: milyen (is) a dolgok „valódi arca”?
Mialatt erre kerestem a választ, elkalandoztam az ember által teremtett művilágok és egy kicsit a populáris kultúra világába. Az érdekelt, hogy hogyan lehet egy viszonylag „jólfésült festői stílusban” megjeleníteni az általam kis házi oltároknak, vagy kukucskáló-dobozoknak nevezett, furcsa, berendezett apró világokat megjeleníteni. Ez a munkaprogram adta lényegében a Doktori Iskola három évének alapját, mely nagyméretű vászonképekben öltött testet.
Hét (7) Réteg (2005) címmel festett, ikonnak mondott skateboard sorozat következett. Megvalósult az a finom beúsztatás, hogy a „Hősök tere gördeszkái” bekerültek a szomszédos Műcsarnok apszisába, mint festmények – azaz képhordozó felületek. A hét réteg a deszka alapjául szolgáló ívben hajlított falemez neve. A hetes szám és a saját motívumok a „deszkákon” a szakralitást hivatottak jelezni, továbbá a fény a lakkozott felületeken innen is, onnan is csillog: festett figurákon is és magukon a lakkal bevont felületeken is.
Legfrissebb munkáimat (2007) „doboz-képeknek” neveztem el. Egyrészt azért, mert ezek a középméretű táblák speciálisan „megépített” asztalosmunkák is egyben, másrészt a festészet örökös ablakszerűsége, (mely szerint a kép nem más, mint a világra nyitott négyzetes rés, melyen keresztül a dolgokra rálátunk) és annak a két világ közti transzcendens közvetítő szerepe érdekel. Ez magában nem újkeletű dolog. Annyiban kutatom másképpen a témát, hogy a festészet legeredetibb, és mélyen tisztelt eszközeit: az ecsetet, a vásznat és az olajfestéket felcseréltem a fotó fénylátásmódjához közelebb álló hatással működő, a street-art által használt festékszóró flakonokkal, festőhengerrel és kivágott maszkokkal (stencil).
A „doboz képekből” áradó fény az utcai, városi világítás barokk színházat idéző kulisszafényei vagy maga a napfény, mely a szemünkbe szóródik. …(Barakonyi Zsombor)
