Otthon, édes otthon
Horváth Dániel: Otthon, édes otthon
Megnyitó: március 12. 18:00
Megtekinthető: április 10-igMit tud egy festő mondani a mának, miről kellene, hogy szóljon manapság a festészet? Nehezen megválaszolható kérdések, amelyekre nem is biztos, hogy egyértelmű válaszokat kellene keresni, jobban mondva mindenkinek a maga válaszait kell megadnia, mert itt és most arról van szó, hogy az egyes ember a maga kérdéseit teszi fel és a maga válaszait adja meg mindenre, amivel kapcsolatba kerül élete folyamán. Segíthetjük egymást, ha kinyitjuk a kapukat és megmutatjuk milyen is a mi világunk, hiszen mindenkié más és más. Ha ezt megtesszük ne poroljuk le a polcokat, ne porszívózzuk ki a sarkokat, ne mosogassuk el a felgyűlt mosatlant, hanem legyünk büszkék minden egyes szegletére otthonunknak, a másik oldalról nézve pedig ne várjunk pedáns tisztaságot, szívélyes vendéglátást, becsüljük meg a nyitott ajtókat, nézzünk körül, s ha nem tetszik amit látunk köszönjük meg a lehetőséget, ha viszont megérint egy illat, egy hang, a látvány egy darabja, akkor maradjunk még, látogassunk máskor is vissza, hiszen nincs érdekesebb és megfoghatatlanabb dolog a világon, mint más szemével nézni azt. A festészet az otthonom egy része, isten hozott nálam mindenkit.
Minden ami körülvesz bennünket hatással van ránk, ez az igazság otthonunkra hatványozottan igaz. Néha ezekhez a tárgyakhoz való kötődéseink fontosabbak, mint emberi kapcsolataink, hiszen csak rajtunk múlik mit választunk. Olyanok vagyunk, mint a tárgyaink, mint a környezetünk. Ebben az esetben az otthon a lélek szimbóluma. Én vagyok az otthonom, az otthon vagyok én. Élete során az ember sok helyzettel, tárggyal, személlyel találkozik, ezekből válogatva alakul ki személyiségünk, ám sokszor öntudatlanul választunk, nem tudjuk megmagyarázni a miérteket, miért pont az az ember, az a tárgy vagy az az emlék kedves nekünk. Próbálunk utólag rájönni, vajon miért is azt a lehetőséget választottuk az összes többi közül? Ízlés dolga, szerencse dolga, vagy eleve determináltak vagyunk? Hasonlóan érzékelem az emberek személyiségét is. A belső mag minden cselekedetünkön és választásunkon átsugárzik, akármennyire is ellentétesek néha a döntéseink, a változás és a megnyugvás, a maradiság és a forradalmi hevület igazi önvalónk. A változáson túli állandóságról szólnak ezek a képek, mindenről, ami az elmúlt évben foglalkoztatott engem, mint festőművészt. A világ leírása helyett én saját határaimat szeretném megtalálni, a képalkotásba is bepillantást engedve – egészen a motívumok megtalálásától a lehetőségek mérlegelésén át a végső alakításokig.(Horváth Dániel)
