Chilf Mária
Leköt a dolog keletkezése, a véletlenül adódó és a szándék közötti feszültség, a tudatos várakozás és azoknak a formailag meghatározott előnyöknek a bevonása, melyek az előállítás szükségszerűségeiből adódnak. Ez a tevékenység ott tart a pillanatban, az egyszeri történésben, és olyankor értelmet kapnak a dolgok. Az árnyalt, kikutathatatlan, kimondhatatlan dolgok, melyek megragadhatatlanságából mégis minduntalan megpróbálok valamit kicsalogatni, megszólítani. „Beszélni” arról, amiről nem lehet, de amiről hallgatni sem lehet. S ez által talán mégis megtudhatok valamit.
Legyen szó akvarellről, mint folyamatműről; a rajzról, amit a legspontánabb útkeresésnek tekintek; installációról, ami sokkal kötöttebb, tervezettebb, szervezettebb módon valósul meg, vagy más általam használt médiumról, ezek a művek egyazon szemlélet különböző aspektusait jelenítik meg, mégpedig a valóságot vizsgáló, feldolgozó, rögzítő szemléletét.
A látványról, a képről, a médiumról való gondolkodáshoz szervesen kapcsolódik egyfajta – egzisztenciálisan lényegi – témabeli vizsgálódás.
Az addig készült munkáimat többnyire a dezantropomorf szemléletmód jellemezte. Az élő és élettelen környezet boncolása, újraélesztése során költői, játékos módon tárult fel az az élmény, amelyik saját magunkról és kapcsolatunkról szólt.2004 fordulópont volt életemben. A kert "belső tájjá" változott. A fókusz befelé irányult. A horizont eltolódott. A perspektívák új kereszteződésekbe rendeződtek.
Azóta, a körülvevő világ működése-, a valóság mélylélektani vizuális értelmezése során új elemmel, szereplővel egészültek ki alkotásaim.
Élveboncolás ez. A megfigyelő passzívnak tűnő tekintete, az értelemakaró tudat állandóan újrafogalmazó megértési kísérletei.
