Botanica anima

2008.03.13.-2008.04.19. Hatházi László András: Botanica Anima
MOME- Média Design szak: Góg Emese
megnyitotta: Tolvaly Ernő

 

Botanica Anima

2005-ben egy művésztelep alkalmával kezdtem el kísérletezni az üveg, mint festészeti médium használatával. Az ott talált mintás üveglapot (katedrál-üveg) itt használtam először. Azaz optikai hatás, amit az üvegre felhordott, s így részben transzparensen maradt olajfesték okoz, egy expresszívebb festésmód felé mutat. Az új hordozónak megfelelően kellett alakítanom hozzáállásomat, hogy annak így, a vászontól eltérő, levegővel telített és fénnyel átitatott éteri jellegét erősítsem. A mintás üveg vastagsága és plasztikus felülete miatt enyhe torzítás, sfumato és finom életlenség jött létre.
Korábbi munkáim ornamenseihez is köthetőek így ezek a minták. Az üveg megfelelő mértékben olvasztja össze a színfoltokat és homályosítja a kontúrokat.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan lépett be az üvegház, mint téma is a művészetembe.

A pálmaházak és üvegházak az esztétikum hódolatának, és a tudományos szemlélet térhódításának szimbiózisából születtek. Saját klímával, ritmussal bírnak, mely környezetünk esetlegességétől teljesen független. Speciális mikrovilágok. Modellezni hivatottak valami távoli szépet, gyönyörködés és megfigyelés céljából.
A távoli földrészekről származó, különleges, ritka fajok a XVI. század folyamán kerülnek a botanikus kertekbe (hortus botanicus). Ezek lassan háttérbe szorítva a "hasznos" növényeket, kuriózumként, egzotikumként kerülnek a középpontba. A felfedezőutak nem kis részben az elveszett Éden felkutatására szerveződtek. Ezek a távoli és egzotikus életformák ma már szinte észrevétlen részei környezetünknek. Birtoklásuk társadalmi státusszimbólum is.
Mert az idegen szép.

A növények ábrázolása először az ornamentika szemszögéből foglalkoztatott. A florális díszítőmotívumok jól ellenpontozták a valóság realitását, és amellett hogy egy valós helyzetet modelleznek, megvan bennük a szürrealitás, az illúzió és az absztrakció képformáló hatása is. A minden művi szabálytól mentes természet-ábrázolásra, a tájképre az újabb rétegként festett minta szűrőként viselkedik. Ezen a rétegen keresztül a valóság is másnak mutatja magát. A természet rendetlenségének enyhítésére alkotott rendként, a rendszertelenségben bujkáló együttállásként.
A tájkép olyan formái ezek, amelyek nem sorolhatóak a természetes táj kategóriái közé, mert nem magától alakultak ki. A tájkép és az enteriőr elemeinek keveredése tulajdonképpen. Az üvegházak, pálmaházak, télikertek hangulata, egzotikus flórájuk esztétikuma mesterséges tájként hat.

A képeken megjelenő alakok gyakran takarásban, háttal láthatóak, megjelenésükben hordoznak egyfajta személytelenséget, behelyettesíthetőséget. Hiányzik az arc, a tekintet, a mimika, a személyiség vagy a szemkontaktus. De van befelé figyelés, elzárkózás, titok, melankólia, filozófia, irányultság és személyesség. Ez a szenzibilitás hat a nézőre. Az emberek háttérbe szorulva, a "természettel" és mindennel egyenrangú elemei a képnek. Nincs alá-, fölérendeltség.

A minták amennyiben tökéletesen kifeszülnek a kép felszínén, atomjaikra esnek szét, és végletesen eldöntetlenné válik a képfelszínt strukturáló sorrendjük; referenciájukat elvesztve vagy váltogatva leválnak az ábrázolt tárgyak (függönyök, szőnyegek, tapéták, ablaküvegek) anyagáról. Máskor meg engedelmesen belesimulnak „hordozójukba”, ahol a redők, ráncok, szakadások másodlagos mintázataként deformálódnak. A képeken illuzionisztikus (trompe l'oeil, ornamens) elemek is megjelennek, kontrasztot képezve a reális elemekkel.

(Hatházi László András)