Albert Ádám
Albert Ádám: Decoder
A Nextart Galéria terében ezúttal nem hagyományos festmények, hanem Albert Ádám konceptuális indíttatású munkái, a művész által rendezett, technikailag is gondosan előkészített kiállítás kerül bemutatásra. Albert Ádám képgrafikusként (MA, majd DLA) végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, korábban bölcsészként történelmet, illetve kulturális antropológiát is hallgatott. 2007ben a közép-európai művészek körében meghirdetett Essl Award fődíjasa volt.
Munkáiban a városi információs felületek hagyományos hordozóit és helyszíneit újabb, szokatlan művészeti médiumok (zománctábla, világító doboz) alkalmazásával értelmezi át. Hétköznapi tárgyak, eszközök, jelek bevonásával célja a képzőművészet és a hétköznapok közelítése, élet és műalkotás különállásának felszámolása.
A közvetlen hatás érdekében az alkotáshoz szükséges eszközöket is a néző elé tárja, az alkotás folyamatát, eszközeit is ábrázolja. Képalkotó figyelme a művészet mibenlétére, a műalkotás létrehozásának tárgyi összetevőire irányul. Gyakran éppen a művek megalkotásához használt eszközök speciális rendszerben történő megjelenítése hozza létre művein a struktúrát, a műtárgyat.
„Albert Ádám a jelentés analitikus mérnöke. Már korábbi művei is - amelyek a művészetet bemutató intézményrendszer határán, még inkább azon kívül léptek működésbe - egy olyan konceptuális alkotásmódról árulkodtak, amely során a művész, miközben maga is művészetet hoz létre, arra a folyamatra reflektál, amiben a mű, nem csak mint dolog, hanem mint a „művészet” jelentésének absztrakt hordozója jön létre.
Laboratóriumi street-artként is értelmezhető zománctábláinak egyik fő kérdése a művészetként való bemutatásra vonatkozott: a mű helye, institucionális pozícionáltsága miként befolyásolja a befogadó kondícionált látását? Mi különböztet meg két formát egymástól - a művészetet a nem-művészettől – akkor, ha ugyanazok a hordozófelületeik és ugyanabba a szövetbe ágyazódnak be? A (művészet, mint) jel képes-e egy önmagán túl levő jelentés felé mutatni?…” (Fenyvesi Áron)
A Decoder c. kiállításon a műalkotó folyamat körüli gondolatok projektálódnak képpé. Műfaját/technikáját illetően négyféle műcsoport lesz látható a kiállításon: zománcozott táblákra készült ábrák, festmények, világító dobozok és installált, funkciójukat vesztett decoder-tárgyak.
Az egykori tűzhelyfedő zománcozott fémlapokból eredeztethető utcatáblák eredendően a tájékozódást hivatottak szolgálni, jelen esetben a ráfestett szavak – front, back, in, out – és jelek a számítógépes ikonok és funkciók jelentéskörébe utalják az ábrát. A felületen szerepeltetett jelek, ikonok csak látszólag piktogramok, amelyek szimulálják a jelet, hiszen többértelműek, számos jelentést és kontextust megengednek.
Hasonló ábrák, minták szerepelnek a hátulról hideg, mégis finom hatású fénnyel megvilágított lemeztestű light boxokon is.
A falakra helyezett minimalista vászonképek szövegszerű jeleket, szavakat, feliratokat tartalmaznak, amelyeken a kép és szöveg viszonya, a kép szöveghordozó jellege, valamint a szöveg képalkotó szerepe figyelhető meg (ld. „High concept – low resolution”).
Az erőteljes retró-hangulatot árasztó tárgymakettek, a dekóderek a voltaképpeni jelentésközvetítés eszközei, az alkotó és a befogadó között feszülő ív hiányzó láncszemei. A könnyed, szürkére festett állványokra helyezett fehér, „személytelen” bútor- utánzatok sem azok, amiknek látszanak: ezek a kvázi-tárgyak szemléletesen elevenítik meg a műtárgyba kódolt jelentés tárgyiasított visszafejtőjét, amely ebben az esetben maga a művész, aki a látogató elé tárja a jelentésközvetítés teljes funkcionális sorát.
Mind a zománcmunkák, mind a festmények és tárgyak/dobozok, light boxok display-funkciót betöltő részei és hordozói, egyben formái, médiumai a jelentéstartalom megalkotása és az üzenetközvetítés mechanizmusainak.
